3. fejezet

Milán szemszöge:

Ha úgy is gondoltam az első nap, hogy nem lesz ez olyan rossz hely, hát ez nagyon gyorsan megváltozott. Már a második napon. Doki ugyanis nemcsak hogy megkeserítette fokozatosan napról- napra mindenki életét, de olyan szinten taccsra vágott egyeseket, hogy szívem szerint leütöttem volna. Még alig telt el az első hét, de én már a szökést fontolgatom, amire lássuk be, nem sok esély van, de azért álmodni szabad… nem?! Bence abszolút egyetért velem.
Kezdődött azzal, hogy reggeli után Goldstein bejelentette, hogy mivel a tanítás csak bő egy hét múlva kezdődik, így addig is napi egy látogatást kell tennünk az orvosi szobában. A többi időt bármivel eltölthetjük az intézeten belül. Mivel az volt a legegyszerűbb, hogy névsor szerint vonuljunk be, így én a füstölgő- duzzogó Niki után léptem át a küszöböt. Bár mostanra kijózanodott, de nem lett szerethetőbb az biztos.
- Hello Milán! – kerülj beljebb üdvözölt vidáman Doki. – Foglalj helyet!
Az orvosi szoba egyszerűen berendezett volt. Két oldalról volt bevilágítva az ablakokkal, közöttük egy nagy szekrény, a szemközti ablak előtt volt Doki asztala előtte pedig két szék, ő háttal ült az ablaknak. Én lehuppantam a jobb oldaliba és kényelmesen, lazán elhelyezkedtem. Várta, hogy megszólalok, de ez előző nap Goldsteinnél sem vált be, így vártam, hogy feltegye az idióta kérdéseit. De ő csak lapozgatta tovább az újságját, mintha ott sem lennék. Vagy ezt próbálta elhitetni velem.
Egyszer csak felkiáltott:
- No, fene! Nyertem 3000 Ft-ot!
Mivel nem fejtette ki bővebben és én sem kérdeztem rá miért azt hittem nem fogja folytatni. Aha! Persze…
- Vesztettek a Farkasok! – a gyomrom azonnal a torkomba ugrott. Ők voltak a csapatom. – Kész mázli, hogy itt vagy fiam! Így mindig tudom, hogy ellenük kell fogadnom! – majd rám sandított, hogy felmérje a reakciómat. Hogy ott rohadna meg a mocsok! Tudta nagyon jól, hogy hogyan fogok reagálni! A düh, a kétségbeesés és az óriási bűntudat mellett olyan erős agresszivitást váltott ki belőlem, hogy majdnem nekiugrottam. Valószínűleg ezt is várta. Hát azon ne múljon!
- Hogy képzeli, hogy így leírja őket!? Ők egy remek csapat! Sőt! A legjobbak! – kiáltottam felugorva a székről ökölbe szorított kezekkel.
Mikor erre csak hátradőlt vigyorogva, még jobban felment bennem a pumpa.
- Komolyan?! Ne mond! … Ahogy az eredménytáblát nézem nem nyertek… hmm… - gyorsan vetett egy kamupillantást az újságjára. – Ja, igen! Idén még egyszer sem! Tehát abszolút ők az utolsók! Még a Medvéktől is kikaptak!
Pontosan tudta, hogy bár együtt készültünk fel erre az idényre, én nem lehettem ott játékosként egyik meccsen sem a Program miatt. Ergo szerinte az én hibám, hogy nem nyertek eddig! De ezt én is tudom a francba is! Illetve tudom, hogy mekkora szükségük lenne rám… őket is megviselte, ami velem történt.
- Majd a következőt megnyerik! – védtem meg a csapatot.
- Óóó… azt kötve hiszem! Most a Sasokkal fognak összecsapni! – vitázott és közben elkezdte dörzsölni a tenyereit, mint valami eszelős. Grrrrr....
Egyértelmű volt, hogy ez az egész arra megy ki, hogy engem cukkoljon vele, és talán épp ezért bírtam csendben maradni, bár pokoli nehezemre esett. Ha azt tehettem volna, amit szerettem volna, akkor már az asztalról szedegethette volna a fogait, úgy pofán rúgom! Akkor arról is megbizonyosodhatott volna, hogy valóban meggyógyult a sérülésem.
Mivel úgy látszik átmentem a „ne verjük meg a Doki”-t teszten, így elkezdte a kérdezősködést.
- És hogy tetszik itt?
- Jó. Tetszik.
- Kijössz a szobatársaddal?
- Igen, jófej.
- Örülök neki. Van, még akivel megismerkedtél itt?
- Nem igazán.
- Tényleg? Nem ti ültetek a szobatársaddal kinn a padon Nikével és Lillával?
- Ki az a Niké? – kérdeztem vissza, mert még mindig az előzőek hatása alatt voltam, így nem is esett le, hogy kire is gondolhatott.
- Hát Nemerits… öhm… izé … igazad van. Szóval Nórával és Lillával?
- Nóra nem is Nóra, hanem Niké? Az a Niké?! – döbbentem le teljesen, mikor rájöttem végre, amin tegnap óta agyaltam. Már tudom honnan volt olyan ismerős a csaj! Gyerekkorom óta ezer helyen találkoztam már a képeivel. Tehát modell. Bassza meg! És nem is akármilyen!
- Igen. Ő Niké. Az a Niké. De a Nóra nevet használja.
- De mi a francot keres ő itt?!
Totálisan felháborodtam. Most már biztos voltam benne, bár eddig is voltak sejtéseim, hogy ez a csaj rohadt gazdag. Lehet, hogy saját magának köszönheti, de ez semmit sem jelent, hisz rám nézve ez még rosszabb. Azt eddig is tudtam, hogy nem sok esélyem van egy ilyen gyönyörű és gazdag lánynál, na de hogy szinte egyáltalán nincs, azt nem gondoltam volna! Márpedig ez a helyzet. Nóra szép, lóvés és ezek szerint sikeres is, ami azt jelenti, hogy okos is. Mi a francot akarhatna tőlem az ex futballsztár csóró drogosgyerektől?! Ha van egy csöpp esze, akkor inkább jó nagy ívben elkerül. A francba!
- Nem mondhatom el miért került ide, vagy akár bármelyik társad. Ez gondolom egyértelmű. – szögezte le Doki felrázva önmarcangolásomból. – De úgy látom felkeltette az érdeklődésedet!
A kedvem véglegesen elcsesződött, így hogy eltereljem a figyelmét az újabb kudarcomról, inkább a macsó stílusra váltottam.
- Jó csaj. Igazán „odavaló” – kacsintottam. – Már ha érti, mire gondolok!
Ezen láthatóan felháborodott, mert még levegőt is elfelejtett venni. Ez az! Legalább kicsit visszavághatok az eddigi csesztetésekért.
- Tudja arra gondoltam, hogy mivel két évig itt kell rohadnom, igazán kellemesebbé tehetném ezt az időt! Ő pont alkalmas lenne rá! – félmosolyra húztam a számat és úgy tettem, mint aki álmodozni kezd Nóráról, ami azért egyáltalán nem esett nehezemre. Nagyon nem.
Doki úgy látszik megtalálta a hangját, mert olyan hangosan kiáltott rám, hogy ugrottam egyet a székemben.
- Meg ne merd próbálni kisöreg! Ha bármivel is bántani mered, velem találod magad szemben! – kezdett el fenyegetni. - Lehet, mire észbe kapsz, már kinn is leszel a kapun. Azt pedig nem akarod, vagy mégis?! Tévedtem volna, hogy bevettelek a Programba?!
Annyira meglepődtem ezen a heves kirohanáson, hogy szólni sem tudtam. Okéééé! Tehát a csaj tabu, vagy mi! Gondolom akkor az összes többi is. Vagy csak ő? És csak nekem, vagy másnak is? Azért ezt jó lenne tudni. Csak velem van baja, vagy mindenki ezt kapja? Hát ez aztán igazán remek! Tényleg jobb hagyni az egészet. Bár ezzel a viselkedésével pont az ellenkező hatást érte volna el normál esetben nálam. Tipikus dolog, ha az embernek azt mondják valamire, hogy nem lehet, akkor már csak azért is azt fogja csinálni! De ez most nem normál eset volt.
Meghunyászkodva a szemeimet lesütve mondtam:
- Rendben. Értettem. És nem… nem akarok elmenni innen!
Látva a reakciómat visszavonult, de még mindig látszott rajta, hogy majd szétveti az ideg.
- Rendben, most mehetsz! Holnap folytatjuk!
Gyorsan felálltam mielőtt meggondolja magát és kimentem átadva a helyem Ádámnak, aki már a szemközti falnál várakozott. Mivel ezek után nem volt kedvem senkihez, így bevonultam a szobánkba és elnyúltam az ágyon.
Tehát ez volt az első terápiás óra. Igazán felkavaró volt mondhatom. Annyira kikészített a sok agyalás miatta, hogy valószínűleg elaludhattam, mert arra ébredtem, hogy pár órával később Bence rontott be hasonló idegállapotban, mint én.
- Hogy a fene vinné el azt a szemetet!- morgott és a kezében lévő négy- öt darab szendvicsből beleharapott az egyikbe. – Kérsz te is egyet? – kérdezte mikor észrevette, hogy bámulom.
- Igen. Kösz. – és ő már hajította is felém az egyiket.
Míg ettünk nem szólalt meg egyikünk sem. Neki is kellett egy kis idő, mire újra emberi gondolatai lesznek. Elég vicces volt látni, míg lenyugtatja magát.
- Ez a Doki totál ki fog minket csinálni, ha hagyjuk!- mondta még mindig dühösen, mikor végre megszólalt.
- Ne is mond, nemcsak a külvilágról kell lemondanunk, hanem cölibátust is kell tennünk, úgy látszik! – vázoltam fel azt, amin a legjobban meglepődtem.
- Micsoda? – vonta fel a szemöldökét.
- Esküszöm haver. A Doki totál kiakadt mikor Nóráról elejetettem pár szót. Pedig ő kérdezte, hogy együtt voltunk-e tegnap a padon.
Bence erre végre elkezdett röhögni.
- A legjobb tudomásom szerint nem voltatok együtt. Persze nem rajtad múlt. – kacsintott. - És hát nem hiszünk a tündérmesékben, nem?
Már én is vele nevetek, mert úgy utánozta Nóra szavait, mintha ő mondta volna.
- Na, ja. Sajnos nem én vagyok a szőke herceg fehér lovon.
És erre megint elkomorodom, hisz tényleg nem én vagyok. Bence ezt észrevéve próbált jobb kedvre deríteni. Azt hiszem ez olyan oda- vissza dolog lesz köztünk.
- Azt mondta, hogy ő sem hercegnő. Emlékszel?
- Tényleg ezt mondta. – erősítettem meg, mert tényleg azt mondta. Hogy közben én rájöttem, hogy mégis az, nem igazán volt fontos.
- Egyébként kellemes csalódás volt nekem ez a csaj. Azt hittem olyan tipikus fennhéjázó sznob, aki lekezelően viselkedik a hozzánk hasonlókkal, de totál … öhm… kedves volt.
Ehhez nem kell hozzáfűznöm semmit. A tények magukért beszéltek. Bár az igaz, hogy otthagytak minket, mikor Márkék megérkeztek, de addig még ránk is mosolyogtak.
Viszont az a srác viszont pont olyan sznob seggfej, mint amilyennek gondoltam. Azt hiszem, nem leszünk jóban. Mielőtt kimentünk az udvarra megállítottak minket Ádámmal egy amolyan „az erősebb kutya baszik” versengésre, de mi Bencével inkább otthagytuk őket. Ezt persze nem hagyhatták annyiban és odajöttek ők is a csajokhoz. Aztán meg arra gondolok, hogy milyen szemeket meresztett Nórára, hát az tuti, hogy egyszer még meg fogom csapni. Remélem a Doki őt is befenyíti!
- Hát igen. Szép, aranyos és full pénzes! Tényleg nem pálya! Na de mindegy is, hisz mint mondtam nem érhetünk hozzá, sem máshoz! Ezt a Doki elég nyilvánvalóvá tette!
Bence felhorkant.
- Szuper! Amúgy nekem is megjegyezte, hogy ne verjek össze senkit!
Hmm. Bence valami bandatag volt, vagy mi?
- Azt hiszem, össze kell fognunk ellene! Nem hagyhatjuk, hogy megkeserítse az itt tartózkodásunkat!
- Úgy legyen!
Miután ebben megállapodtunk az ezt követő napokban is felvidítottuk egymást minden alkalommal. Szükség is volt rá.
Ami jó dolog volt a sok szar mellett, hogy minden nap tudtam edzeni. Megismertem az éjjeli őrt, Tamást, aki a testnevelő tanárunk lesz majd. Elég normális tag, ahhoz képest, hogy egy volt katona. Nem sokat beszélgettünk, de az is elég volt, hogy leszűrjem, minden segítséget meg fog adni, hogy tovább erősödjek.
 A lányokkal az elmúlt héten egyáltalán nem sikerült beszélnem-, beszélnünk. Bár egyszer megállítottuk Bencével Lillát az étkezőből kifelé, hogy megkérdezzem Nóráról, de csak annyit tudtunk meg, hogy ő is kivan Doki miatt és ezért ki sem jön a szobából, ha nem muszáj. Ezek szerint, ezért nem láttuk mi sem. Ami azonban aggódásra késztetett, az az volt, hogy Lilla megjegyezte, hogy Nóra nem nagyon beszél még hozzá sem. Sőt senkivel, mióta először benn volt annál a sarlatánnál! Csak a legszükségesebbeket mondja: a „köszönöm” – „kérem” és azt is csak ha elengedhetetlen. Lilla nagyon helyes lány és kifejezte, hogy mennyire aggódik már érte, de ugyanakkor már elege is van ebből, mert nem szívesen megy be így a szobájukba. Ezek után általában egy eldugott kis zugban láttuk mindig olvasni a nappaliban.
A többiek pedig felszínes beszélgetésen kívül nem kerültek a közelünkbe. Mindenki úgy viselkedett, mint egy harcra vagy támadásra kiéhezett ketrecharcos. A legkisebb konfliktus is hatalmas harcba fulladhatott volna. Így inkább mi is próbáltuk őket elkerülni. Niki hozta a formáját, de igazából senki sem foglalkozott vele, mindenkihez odasündörgött kicsit minden nap, és próbálta felhívni magára a figyelmet. Nem mintha nem lenne már így is eléggé feltűnő! Persze nem jó értelemben. Egyedül mi voltunk nyugodtak Bencével. Legalábbis látszólag. Nekem legalábbis nem sok hiányzott a kitöréshez.
- Kíváncsi leszek milyen lesz ez a mai este!- sóhajtott fel mellettem készülődve Bence, kiszakítva gondolkodásomból.
Ma volt ugyanis az utolsó szabadnapunk, amit egy közös tábortüzes buliban ünneplünk meg. Goldstein persze ismét kijelentette, hogy a megjelenés kötelező. Mintha nem tudnánk, hogy ezen az istenverte helyen semmi beleszólásunk sincs a dolgokba.
- Igen. Én is. Doki is ott lesz, tehát jobb, ha felkészülünk.
- Rendben. Biztos tervez valamit. Nagyon furán viselkedett ma velem.
- Velem is.
Francba! Na ez tényleg nem jó. Akkor ez az este el van cseszve már most!

Bence szemszöge:

Mire kiértünk a tisztásra az erdő szélén, már mindenki ott volt. Körbevették a tüzet és az alkonyi fényben ez valami hihetetlenül idilli kép volt. Vagyis lett volna, ha nem vág mindenki utálkozó fejet. Lilla mellett volt még két hely így odaültünk le Milánnal. Most láttuk meg, hogy bizony Lilla nem hazudott. Nóra, aki mellett Márk terpeszkedett felsőbbségesen, nemcsak hogy felénk se nézett, de csak bámulta a lángokat és senkiről sem vett tudomást. A szemei alatt sötét karikák húzódtak. Lilla pedig hiába szuggerálta, egyszerűen nem foglalkozott vele. Így persze nagyon megörült mikor mellé ültem. Azért jobban esett volna, ha csak magam miatt teszi.
- Sziasztok! – köszöntünk egyszerre Milánnal.
- Helló fiúk! – Lilla lelkesen üdvözölt minket, de Nóra nem. Vagy nem akarta, vagy egyszerűen tényleg nem vett minket észre.
- Helló Nóra! – kezdett el integetni Milán. Nem bírta elviselni gondolom, hogy még csak kutyába se veszi őt a csaj. Arról nem is beszélve, hogy Márk ott ült mellette.
Erre, mint akit álmából riasztottak, felkapta végre a fejét.
- Öhmm… sziasztok! - majd mintha mi sem történt volna visszabámult a tűzbe.
Ránéztem a mellettem ülőkre, Lillától csak egy tanácstalan sóhajt kaptam, Milán viszont mérgesen összehúzta a szemöldökét és már felállni készült, gondolom, hogy odamenjen hozzá, de Goldstein hangja megállította ebben.
 - Na örülök, hogy mindenki megérkezett! Először is szeretnék gratulálni, hogy kibírtátok itt az első megerőltető időszakot. Tudom, hogy Doki nem kímélt titeket, de higgyétek el, hogy okkal tette ezt! – kicsit megköszörülte a torkát. – Aki bekerült a Programba az mind vállalta, hogy minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy sikeresen elvégezze ezt az egészet, és aki már az első hetet sem tudja végigcsinálni, az biztos, hogy nem fogja kibírni a későbbiekben sem! Tehát szeretnék gratulálni mindenkinek, hogy még itt vagytok! Ez azt jelenti, hogy sikeresen vettétek az első akadályt, amit remélem még sok követ!
Mindannyian csendben vártuk, hogy befejezze a szónoklatát. Senki sem akart semmit hozzátenni ismét, így folytatta.
 - Úgy látom, egyenlőre nem vagytok valami közlékenyek! Remélem, ez nem a személyemnek köszönhető! – nevetett fel, amivel nem aratott nagy sikert, bár Lillának tetszett. Hmm… talán az idősebb palikra bukik, vagy mi?!
- Na, akkor lássunk neki az evésnek! Anna néni nagy szeretettel készítette össze nekünk a botokon található saslikokat! Jó étvágyat!
Mindenki az előtte lévő botokért nyúlt és a parázs felé tartotta. Az Isten áldja meg Anna nénit, aki megismerve engem, egyből két botot nyújtott felém megérkezésünkkor.
 - Na mi van, ilyen kivételezett lettél? – szekálódott halkan Lilla.
 - Naná! Imádnak a nők! – viccelődtem, amire felnevetett. Cáfolja ha meri!
 - Hű persze imádnak látom! Le sem tudod vakarni őket.
 - Hééé ez nem volt fer! -  tettettem a sértődöttet.
 - Sajnálom, de ezt nem hagyhattam ki! -közben mosolygott és igyekezett elrejteni arca pirulását.
  - Rendben el van nézve. - kacsintok rá és közben odapillanottam Nórára aki továbbra is csak bámult a tűzbe. - A szobatársad tényleg nagyon odavan. Azóta sem beszél veled se?
 - Nem igazán. Néha megszólít, hogy kölcsönkérje a ceruzám és jó éjt, jó reggelt- el köszön. Igazából nem tudom mi lett vele! Nem mintha cserfes lenne, de kezdem nagyon sajnálni.
 - Mi a francot csinálhatott vele Doki?! Mondjuk nálam és Milánnál is bepróbálkozott, de eddig nem sikerült két vállra fektetnie! És te, okés vagy?
 - Igen, egyenlőre minden remek. Tetszik a hely is olyan békés, nyugodt. - az arca teljesen kisimult és ismét olyan volt az arca, mint mikor először megláttam. A kis Álmodozó. Nálad mi a helyzet? Mostanában nem láttalak dühöngeni Doki látogatásai után .
 - Mert már úgy megyek be, hogy baromira nem érdekel, mit csinálok ott! Túl kell esni rajta és kész! Ráadásul Milánnal megfogadtuk, hogy nem hagyjuk, hogy kicsináljon minket! – árultam el a titkunkat. -  Amúgy tényleg nem olyan gáz ez a hely. Eddig nem is volt balhé! Jó sokat lehet enni például! - vigyorgok és mivel közben elkészült az étel enni kezdek.
 - Vigyázz forró! – figyelmeztetett még épp időben, így kicsit megfújom. -  Én még sütöm az enyémet picit . – közben a szemöldökét összevonva gondolkozott. - Tetszik a felfogásod, de igazából, itt valóban segíteni akarnak rajtunk. Nem hiszem, hogy direkt bántanának.
Erre inkább nem mondtam semmit.
Befejeztük az evést és mindenki jóllakottan hátradőlt.
Már- már azt hittem, hogy egy békés esti falatozásnak és nyugis dumálásnak nézünk elébe, mikor Doki rákezdte. A teli gyomrom felfordult a hangjától. Ha most emiatt hányni kezdek, akkor nem állok jót magamért!
 - Itt az ideje egy igazi beszélgetésnek gyerekek. Szeretném, ha mindenki elmondaná, hogy milyennek tapasztalta meg az eddigieket! Kezd el légy szíves Lilla!
Mivel ő ült pont vele szemben, így őt szúrta ki.
 - Szerintem a hely gyönyörű. A szobatársamnak nagyon örülök, mert találtunk egymásban közös vonásokat. A többiekkel még csak most ismerkedem. Sajnos nem volt rá módom, hogy mindenkivel elbeszélgessek, de hát előttünk áll az egész tanév.
 - Igen ez így van. Köszönöm. Bence?
 - Jó hely. Az én szobatársam is remek. - pacsizok össze Milánnal. - De Anna néni a legjobb! - kacsintok rá az idős hölgyre, aki egy meleg mosollyal válaszol.
 - Köszönöm neked és örülök, hogy ennyire megszeretted Anna nénit! - nagyon meglepődött, hogy kiemeltem az idős hölgyet. - Milán?
 - Megvagyok. Tamással sokat edzünk és örülök én is, hogy Bencével ilyen jól összehaverkodtunk.
Ezután a többiek is elmondták a hasonló sablonszövet, nagyjából ugyanazt, mint mi. Egyedül Niki hisztizett egy sort, de tőle esküszöm már hiányzott volna, ha nem teszi. Így legalább mindig van min nevetni. Na igen, és Márk még persze megjegyezte, hogy nagyon nem várja a sulit. Kénytelen vagyok egyetérteni vele! Én se, az hétszentség! Aztán következett a mi kis Nebáncsvirágunk, aki idáig lehajtott fejjel hallgatta végig a többieket. Azt hittem, hogy nem is fog megszólalni, így nagyon meglepődtem, mikor meghallottam a határozott vitriolos hangját.
- És akkor végül, de nem utolsó sorban jöjjön Nóra! Neked mi a véleményed eddig az intézetről?
Nóra most először nézett fel, egyenesen Doki szemébe és megszólalt.
 - Hogy nekem mi a véleményem? Az igazat akarja hallani?
 - Hát persze hogy azt. - vágja rá Doki.
 - Akkor tudja meg maga vadállat, hogy az a véleményem, hogy pénzért vette a diplomáját, mert csak ahhoz ért, hogy minket jól megkínozzon! Az egész héten az volt a tudatos célja, hogy a selejtet, ahogy ön mondta az egyik foglalkozáson, kiszórja innen! Mégis kinek képzeli magát?! Akik itt vannak mind erősebbek,mint Ön, mert mind képesek voltak túlélni azt, ami velük történt! És tudom, hogy irónikus, hogy pont én mondom ezt, de akkor is így van! Szóval hogy mi a véleményem Doki!? Az, hogy maga egy igazi sarlatán, akinek nemhogy kőből van a szíve, de egyáltalán nincs is! Rohadjon meg az egész terápiájával egyetemben, mert ha nem változtat a hozzáállásán, akkor fogom magam, aztán lelépek innen minél messzebbre! Van elég pénzem és szabadságom, hogy megtehessem! Az, hogy itt vagyok az én döntésem, ha elmegyek innen, az is az enyém lesz egyedül! Tehát részemről befejeztem ezt az egészet, míg bocsánatot nem kér azért, amiket mondott! - ezzel felpattant és pillanatok alatt elrohant.
Az egészet egy levegővétel nélkül vágta oda Dokinak, akinek az arcáról ugyan nem lehetett leolvasni semmit, de a szemein látszott, hogy megdöbbentették és elgondolkodtatták a lány szavai. Valószínűleg tőle várta a legkevésbé ezt a kirohanást. Ahogy én sem.
Mindenki leforrázva ült majd Goldstein megelégelve a csendet felszólított minket, hogy mehetünk a szobáinkba. Vagyis a buli meghalt. Nóra elintézte. Mondjuk tökéletesen igaza volt. Az hiszem, egyre jobban megkedvelem ezt a csajt.
Mi is elindultunk, majd mellém pillantva látom, hogy Milán nevet és Lilla is nagyon mosolyog.
 - Mi ilyen vicces? –kérdezem Lillát.
 - Hát lényegében most hallottam először értelmes hosszú mondatokat Nórától egész héten. Örülök, hogy kiadta magából. Így remélem, már jobban érzi magát. Talán néhány percre még egyedül kéne hagynom kicsit. Hadd nyugodjon meg!
 - Hát nem is tudom. - nevetek most már én is vele. - Szerintem olyan frappánsan küldte a Dokit a francba, hogy közben még csak ronda szót sem nagyon használt! És ráadásul mindezt úgy, hogy fel sem emelte a hangját, csak tényként közölte vele, hogy egy seggfej! Nem akarok a célpontjába kerülni, mikor ilyen!
 - Ahh imádom a csajt! - hallottuk meg ekkor a hátunk mögül, mire mellettem Milán megfeszült.
 - Na igen de csak nem kezdhet el bólogatni és helyeselni a teljes csoport. Képzeld milyen lett volna Doki feje!
Közben Milán visszafordult, de mi megyünk tovább.
 - Szerintem jól tette! Nem gondoltam volna, hogy ő lesz az első, aki kifakad!
 - Szerintem is jól tette, csak nagyon meglepő volt. Főleg az elmúlt hét után. Talán Doki kicsit visszavesz és emberibb lesz.
- Az kizárt. - cáfolom meg egyből. Nemhogy jobb lett volna nála az irodában a helyzet, de napról- napra egyre keményebb lett. Nem hinném, hogy bármi is megváltozna ettől. - Mondjuk engem is meglepett Nóra. Eddig egy szót se szólt, most meg ez. Nem lehet épp pms-e van? Akkor szoktatok ti csajok ennyire kiakadni!
Lilla megtorpant és a szemei szikrákat szórtak. Hűha!
 - Ja persze. –csattant fel. - Mert szerinted egy csaj csak akkor akad ki, ha megvan neki mi? Jellemző pasi duma. Néha gondolkozhatnál, mielőtt beszélsz! - ezzel otthagyott engem, és elcsörtetett az épület felé. Hogy miért rágott be ennyire?! Én csak viccnek szántam.
Visszanéztem, és látom Milán épp kérdőre vonja Márkot az előbb hallott mondatáért. Vagy egyszerűen csak kötekedni kezdett. Ajjjajj! Ebből még baj lehet! Gyorsan arrébb kell vonszolnom. Nehogy már verekedni kezdjenek! Semmi kedvem most balhézni! Márpedig, ha ezek egymásnak ugranak, kénytelen leszek!